Bemutatkozás
1975-ben szereztem diplomámat a Pécsi Orvostudományi Egyetemen. Egyetlen cél vezérelt, a gyermekgyógyászat. Siófokon kezdtem, majd Nagyatádon, illetve Mosonmagyaróváron dolgoztam Sárvár előtt.
Két oka van annak, hogy ilyen sok helyen dolgoztam. Az egyik a megélhetés, a másik pedig a politika. Anyagilag nem voltam olyan jól eleresztve, hogy öröklakást vásárolhattam volna Siófokon.
A másik: az MSZP, mely időnként úgy döntött, hogy be kellene lépnem a pártba. Ettől mereven elzárkóztam. Inkább máshová költöztem.
Nemcsak gyermekorvosként, hanem radiológusként, illetve intenzív osztályos orvosként is dolgoztam, dolgozhattam.
Immár 20 éve Ikerváron dolgozom. Sárvár környékéről is vannak kis pácienseim. A gyermekek mindig aranyosak, ha bármilyen gondom is volt, ők feledtették velem azokat.
2010-től a Semmelveis Orvostudományi Egyetem oktató orvosa lettem. Háziorvos jelölt rezidenseket, illetve szakvizsga előtt álló leendő gyermekorvosokat oktathatok.
